Lassan pakolok, a napi rutin most felborul, holnap reggel már üresen maradnak a bögrék, poharak. Csend van, de valahogy mégis vibrál a levegő. Itt maradt és egy kicsit még él megannyi energia, beszélgetések lenyomata. Amikor a kapu bezárul, nagyot sóhajtok, aztán leülök egy székre, nem arra, amiből ezt a hetet megéltem, vezettem, szemléltem, hanem egy másikra, a körből. Több mint egy évtizede tartunk nyári családállítási táborokat, egy- két, az idén már négy héten keresztül vártuk a hallgatóinkat, és más lelkes változni vágyókat, hogy megízleljék ennek a módszernek a csodáját, hatékonyságát. Ez a nyár egy kicsit más lett.
Most először nem idegen helyen, nem is a saját otthonunkban, hanem egy saját helyen, ám karnyújtásnyira az otthonunktól dolgoztunk. Úgy tűnik hazaérkeztünk, hiszen az idén minden csoport pillanatok alatt összekovácsolódott, a vasárnapi zárókörök után volt vágy, és maradt idő egy utolsó ölelésre, egymás számára vadidegen, különböző korú és nagyon eltérő elvárással, reménnyel érkező emberekből váltak igazi, támogató közösségek. Megtalálta itt a helyét a felnőtt életbe épp csak megérkező huszonéves, a szenvedélybetegséggel küzdő szemlélődő szkeptikus, a párját kereső sokszor csalódott ábrándozó, az évek óta velünk egy úton járó családállító, a tanácsadásra készülő tanonc, a hitét vesztett, a boldog, a spritualitásba menekülő, a pragmatikus…
Ülök vasárnap délután csendben egyedül a körben egy széken, és visszapergetem az elmúlt hetek meghitt, feszült, megható, félreértett, felemelő, felismerést hozó, szívmelengető… pillanatait. A négyszemközti beszélgetéseket, az állításokat, a különböző emberek megéléseit. Fárasztó volt, de imádtam, hogy a program esténként sem ért véget, és külön szívet melengető, hogy nélkülünk is tovább gördültek éjszakába nyúlóan a közös felismerések, feltárulkozások.
Vasárnap délutánonként ilyenkor a helyére teszek mindent, és várom a szabad hétfőt, hogy aztán kedden minden kezdődhessen elölről, új emberekkel, új impulzusokkal, új reményekkel, új munkával.
Ez a vasárnap délután azonban más, a hétfő szabad, ám kedden már nem érkezik új csoport, a 2018-as nyári családállítási táborok kapuját bezártuk Balatonaligán. De megyünk tovább, új programokkal Budapesten is, és itt is, ősszel, télen, tavasszal is, és jövőre újra táborozunk nyáron, már csak nagyjából 340-et kell aludni addig. :)
Jó néha kiszakadni a hétköznapokból, megélni egy olyan feltöltő légkört, ami erőt ad majd a ködös rideg, sötét novemberi napokon. Akkor van valóban a helyén valaki, ha olykor ki tud lépni néhány napra az életéből. A saját tapasztalatom pedig az, hogy akkor van igazi egyensúlyban valaki, ha ugyanolyan örömmel érkezik aztán haza, mint amilyennel útnak indult.
Szerencsés visszatérést kívánunk mindenkinek a saját életébe: (Ifj.) Csurgó Sándor nevében is
Féderer Ágnes
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
