Nem azért teszünk meg dolgokat, hogy boldogok legyünk. Éljük az életünket, és így esélyünk lehet a boldogságra.
Végül azon a szombaton, amikor többen is hiányoztak, az év egyik legjobb csoportja jött össze. Elő(re)vettem az év elején szokásos állítási technikámat, aminek az ÉVFELMÉRŐ nevet adtam. Úgy kell elképzelni, hogy ha megadod a szempontokat, azokat az életterületeket (párkapcsolat, tanulmányok, vállalkozás, karrier, egészség, külföldi munka, stb.), amelyek aktuálisan a leginkább foglalkoztatnak, a családállítás módszerének segítségével feltérképezheted, hogy 2016-ban mik lesznek a prioritások, a konkrét teendőid, és felfedezheted az esetleges zsákutcákat is.
Nem azt mutatom meg, hogy milyen lesz az éved, hiszen számos olyan körülmény lehetséges a jövőben, amit most még nem tudunk figyelembe venni. Ám azt megláthatod, hogy mibe érdemes energiát fekteted, mi az, ami leginkább mozgat a lelked legmélyén.
Azt tűnt fel, hogy most meglepően sokan választottak olyan szempontot, amitől azt várják, hogy boldogok legyenek. Például: szeretnék párkapcsolatot, hogy végre teljes legyen az életem.
Sajnos, amíg elvárásaid vannak, ez vagy az tegyen boldoggá, valójában feladatokat osztasz ki, ez pedig a párnak jelentkezőket elriaszthatja, más területeken meg folyamatosan csalódhatsz, hogy a munka, vagy spirituális út nem automatikusan hozza a várva várt érzést.
A mostani kereteiden belül - innen jövök, ez vagyok, itt élek, erre tartok - kellene előbb elégedettséget érezned. A boldogság valójában ennek az érzésnek a felismerése.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.